Egy Budapest agglomerációjában lévő 2 lakásos társasház (ikerház) belső tereinek áttervezésére kaptam felkérést még 2019-ben. A nagyjából 10 éve épült két szintes otthon nappali + 3 szobával rendelkezik. A megbízóim ekkor már 2 éve laktak az ingatlanban 2 kisgyermekkel, és bár sok mindent szerettek benne, nem érezték igazán a magukénak. Arra kértek meg, hogy „varázsoljak” igazi otthont a lakótereikből.

Az alsó szint átalakítása

letisztult nappali otthon

 

A tervezés során először az alsó szint berendezésével foglalkoztunk. Mivel a konyha magas bárpulttal végződött, amely így óriási helyet foglalt el, nem volt praktikus, ráadásul a meglévő kanapékat (ülőgarnitúrát) nem lehetett a térbe jól belekomponálni. Több opció közül a megbízóim végül úgy döntöttek, alakítsuk át teljesen a konyhabútort. Ennek következtében a kamrának a szekrényen keresztül terveztem bejáratot (tiszta Narnia, nem?), így a konyha visszább csúszhatott a térben a kamra-előtér felé. Meg is oldódott a nappali terének megnövelése.

nappali modern sárga kanapéval otthon

Gond van az emeleten?

A felső szint 3 hálószobája viszont nem volt ennyire egyszerű eset. A 3 hálószoba közül 2 ugyanis elég nagy méretű, a harmadik viszont kifejezetten kicsi (félszoba). A három hálószobán kívül ráadásul még fürdő és gardrób is van az emeleten, ez utóbbi a szülők kizárólagos használatában van. Lakberendezőként nekem ez azt jelentette, hogy a szülői hálóba maximum komódot tervezhetek be a ruhaneműknek.

A szülők bizonytalanok voltak, hogy a jelenleg használt egyik nagy háló maradjon-e az övék, vagy átmenjenek a másik nagy hálóba és ezzel a 2 gyerkőc kerüljön egymás melletti szobákba, esetleg a legkisebb hálószoba legyen az övék, ezért minden helyiségre készítettem 3D tervet.

Az volt a célom, hogy kiderítsük, melyik hogyan mutatna a hálószobaként, illetve gyerekszobaként. Így már könnyebb volt dönteni, és a szülők teljes egyetértésben a legkisebb helyiséget választották maguknak hálószoba gyanánt. Ekkor azonban beköszöntött a Covid, így módosítanunk kellett az átalakítások ütemezésén.

 

Amikor a pandémia közbeszól

A megbízóim nem szerettek volna teljesen kiköltözni az otthonukból az átalakítás idejére, ezért 2020-ban az alsó szinttel, 2021-ben pedig az emelettel foglalkoztunk, de a járvány miatt rengeteg meglepetésben volt részünk.

A kivitelezéshez szükséges anyagokat időben megrendeltük, de például a beépített hűtő hónapokat késett, ezért másik készüléket kellett választani. Közben a teraszajtót is ki kellett cserélnünk, mert a megbízóim a házat fehérről mahagónira átfestett nyílászárókkal vették meg, ez a festés pedig kopni kezdett. Ráadásul a kétszárnyú teraszajtónak pont fordítva volt az elsődleges nyitási szárnya, mint ahogy az a berendezéshez praktikus lett volna, tehát mindenképp szükséges volt ez a változtatás is.

Szerencsére a kivitelezéssel gyorsan tudtunk haladni, hiszen az alsó szinten nem cseréltünk padlóburkolatot, és némi gépész és elektromos alapszerelést követően jöhetett is a festés és az asztalos munka.

egy otthon újjászületése_nappali_étkező_konyha

 

Konyhaátalakítás otthon

Mivel a konyhát újragondoltuk, képbe került a beépített hűtő lehetősége is. Köztudott azonban, hogy a beépített hűtő-fagyasztó belső tere kisebb, így a pult alatti részen helyeztünk el egy kicsi fagyasztót, hűtőből pedig nem kombináltat, hanem egy nagyobb szimplát választottunk. Elegendő tárolókapacitást nyertünk, és még egy borhűtőt is be tudtunk építeni.

beépített kamra

Az áttervezett konyhában a mosogató és főzőlap között hagytam teret, hiszen az a legoptimálisabb a technológiai sorrend érdekében. Így viszont az ablak alá került volna a főzőlap, amelytől a megbízóm ódzkodott, tehát kompromisszumos megoldást kerestünk. A főzőlap maradt az eredeti helyén (a két ablak között) és a nappali felé beforduló oldal lett a fő előkészítő felület. Így ugyan többet kell gyalogolni a konyhában főzés közben, de az ablak megmenekült a mindennapi kosztól.

konyha modern otthon

 

Mit befolyásol a belmagasság egy otthon esetében?

A belmagassággal és az álmennyezettel ismét volt egy kis gondunk. A beépített álmennyezet miatt nagyon alacsony volt a belmagasság, ráadásul a korábbi tulajdonos által egyedileg tervezett süllyesztett világítás az új berendezéshez nem esett jó helyre és kevés fényt adott, úgy kellett mindent átvariálni, hogy ne csökkentsük tovább a teret, de mégis legyen sok fényünk. Ehhez a meglévő álmennyezet lyukait kibővítettük és feszített fóliás mennyezetet terveztem bele új világítással. Igazi fényáradat borította be a helyiséget és 1 centimétert sem veszítettünk a belmagasságból. Függesztett lámpa egyedül az étkezőbe került, amely így sokkal jobban tud érvényesülni.

függesztett lámpa az étkezőasztal fölött

 

Játszósarok a nappaliban

A megbízóimnak ragaszkodtak szeretett masszázsfotelükhöz, amely a két, egyedi igényeikre készített 2 kanapét egészítette ki: motorosan kitolható az ülőfelülete, rejtett tárolóval rendelkezik, pontosan a félsziget hosszáig nyúlik ki, illetve ággyá is nyitható. Érthető, hogy ragaszkodtak ehhez a szetthez.

sárga kanapé és masszázsfotel

 

A két kis gyerkőc miatt a korábbi nappaliban is elég nagy helyet bitoroltak a játékok, emiatt kihasználtuk a nappaliban levő kiugrást és oda egy játszósarkot terveztem. A takarásról és a kuckós hangulatról a kanapé gondoskodik.

játszósarok otthon

 

Egy otthon szíve a közösségi tér

A megbízóim imádják az étkezőasztalukat. Színben, formában és praktikusságban is szuper, így ez egy olyan meglévő bútordarab volt, amelyhez mindent hozzá kellett igazítanom.

Egy kényelmes szék mellett tettük le a voksot, melyre EasyClean kárpit került, így még a vörösbor is könnyen letörölhető róla sima vízzel, ahogyan a Túró rudi és minden, a gyerekek által nagyon kedvelt nyalánkság.

 

étkező székekkel

A nappaliban korábban nem volt elegendő a tárolóhely, de túlzsúfolni sem szerettük volna a helységet. Ennek megoldására a lépcső alatti nyitott tárolót zárttá terveztem, illetve a tévé köré zárt bútort gondoltam ki. A gyerekek játszósarok részénél, a kiugró szélességében készült egy nagyobb zárt szekrény, amely a tévé alatt is végigfut. Mivel nem ér le a padlóig, hiszen a teljes alsó szinten a fal mellett egy mélyedés (aljzatbeton kirekesztés) húzódik végig világítással, a fedése pedig edzett üveg, kifejezetten kellemes hangulatvilágításban gyönyörködhetünk a teljes szinten.

A következő blogbejegyzésben olvashatsz a felsőszint átalakításáról is. Bízom benne, hogy a fenti ötletekkel inspirálni tudtalak téged is az otthonod kapcsán. Ha inspirációnál többre vágysz és neked is segítségre van szükséged az otthonod kialakításakor, keress meg!

Megköszönöm, hogy cikkemet ajánlod másoknak is. Kövess a Facebookon és az Instagram-felületemen is, ahol számos lakberendezési, térszervezési érdekességet osztok meg a követőimmel.