Egy Budapest agglomerációjában lévő 2 lakásos társasház (ikerház) belső tereinek áttervezésére kaptam felkérést még 2019-ben, az átalakítás részleteinek első etapjáról, azaz az alsószint teljes megújulásáról itt láthatsz képeket. Most a felső szint újjászületését mutatom meg neked.

A felsőszint átalakítása

Az emelet felújításához 2021-ben fogtunk hozzák, és ugyanúgy nyárra terveztük a kivitelezést. Ezúttal azonban a megbízóim elutaztak egy hosszabb nyaralásra, és megkaptam a maximális bizalmukat, amelyet ezúton is köszönök.

Ebben a szakaszban került felújításra a földszinti vendég WC is, hiszen így a burkolás fázisait jobban össze lehetett hangolni. A korábban lent lévő mosó- és szárítógép az emeleti fürdő felújításával fentre került, a korábbi helyére pedig elhelyeztünk egy vízlágyítót. A település vize ugyanis nagyon kemény, ezért a megbízóim mindenképp szerettek volna egy minőségi készüléket. A btw-re esett a választásunk. Ez keskenyebb, de magasabb, mint egy mosógép, időnként pedig sóutánpótlásra és karbantartásra van szüksége, ezért ezeket is figyelembe kellett vennem a helye kialakításakor. Egy magas szekrényt terveztem neki, fölötte kivehető polcokkal, egész magasan pedig kabátoknak ruhaliftet, amellyel tehermentesíteni lehetett az előteret, hiszen onnan még egy pici WC is nyílik.

WC három szögből

 

A fürdő koncepciója

 

A helyiség fűtése nem volt megfelelő. Bár volt benne sima és törölközőszárítós radiátor is, nem jó helyen (belső falon), így mindig hideg volt a fürdőszoba. Első számú szempont volt tehát, hogy elektromos padlófűtés is kerüljön a helyiségbe.

Sokáig vívódtak a megbízóim, hogy WC-vel kombinált bidé kerüljön-e be, de végül elvetették ezt az ötletet. A korábbi bidé helyére így be tudott kerülni a mosó- és szárítógép, amelyek a sarokban lévő kazán szekrényével egy egységet alkotnak. Korábban a megbízóm a mosás különböző fázisaihoz (szennyes gyűjtés – mosás – tiszta ruhák bepakolása – némi teregetés) folyamatosan a két szint között ingázott. A lehető legszuperebb dolognak tartom ezért, ha van külön mosókonyha, de ha nincs rá módunk, akkor se nehezítsük meg az életünket feleslegesen emiatt plusz kilométerekkel.

modern fürdőszoba barna fehér

 

Megoldások a mellékhelyiségben

A WC-tartály korábban egy falsíkon belüli egység volt, amelyet a homlokzati (tartószerkezeti) falba be is véstek. Ez nemcsak veszélyes(!), de a fal hőátbocsátását is jelentősen befolyásolja, gyengíti. Falon kívüli WC-tartályt javasoltam, a Geberit újdonságát, a Monolith család fekete tagját, melyben van jelenlétérzékelő, így az esti használat esetén elkerülhető a lámpa felkapcsolása. Ezen kívül elszívó is van benne és csodásan mutat a térben.

WC-csészének a Villeroy&Boch egyik újdonságát választották, a Twistflush-t, mely perem nélküli csésze és a vizet úgy terelik, hogy tornádóként forog a csészében. Emiatt gyakorlatilag nincs szükség WC-kefére sem.

 

fürdő barna fehér a bejárat felől

Minden más funkció maradt a helyén, de megújult formában.

Kád, zuhany, mosdó – Fontos hármas egy otthonban

A kád is átesett az újjászületésen, félig szabadon álló lett, és a zuhany gégecsövét egészen eltoltuk a sarokba, hogy ne legyen zavaró fürdéskor. (Ilyenre akkor van igazán mód, ha van külön zuhanyzó). A csaptelepek szerelvényeit pedig úgy helyzetük el, hogy a leginkább kézre álljanak, figyelembe véve, hogy a kádban a legjobb úgy feküdni, ha az ablak felé lehet nézni.

Ezek a dolgok apróságnak tűnnek, de mégis a későbbi használat sokkal kényelmesebb, komfortosabb lesz tőlük.

 

kád

 

A zuhany is maradt a helyén, azonban a korábbi – helyet foglaló és veszélyes – lerakó podesztet megszüntettem, helyette falfülkét terveztem a pengefalba. A falfülke helyének és burkolásának meghatározásakor figyelembe vettem a kiválasztott burkolatot, így a fugára helyeztem a falfülke széleit. Erről itt is írtam: Vigyázz vele! – Burkolatkiosztás (linket betenni)

 

 

Mosdóból 1 db volt korábban, de a hely elegendő volt 2 db mosdóhoz is. A gyerkőcök növekedése miatt fontos, hogy 2 mosdó álljon rendelkezésre, hiszen a reggeli készülődést jól tudja támogatni, ha mindenki egyszerre indul el a dolgára. A mosdó alatt óriási kapacitással bíró fiókos szekrényt terveztem, melyben a szennyest is lehet gyűjteni.

A mosdó fölötti tükör polcos elemet rejt, amelynek ugyan csak 12 cm a mélysége, mégis elképesztően sok dolog fér bele.

 

Gyerekszoba újjászületése

 

A gyerekszobák fő koncepciója az volt, hogy hosszú távra tervezzük meg. Ennek érdekében

  • legyen benne már most az íróasztal (2 és 4 éves gyerkőcök esetén csak a helyét szoktam betervezni);
  • kétszemélyes ágy (6 éves kortól szoktam ezt javasolni);
  • elegendő tároló a ruháik számára;
  • legyen saját maguk által is dekorálható felület,
  • valamint mivel kicsi a kert és nincs mód a mozgásra, legyen a szobájukban erre lehetőségük (ez persze a hideg/rossz időben is jól tud jönni).

Erről is olvashatsz a blogomon itt: Gyerekszoba tervezés (Linket tenni.)

A kisebb gyermek szobája

Adott volt a kisebbik gyerkőc szobájába kerülő állatos falmatrica-csomag, amelybe megbízóm beleszeretett, és mindezt a 3D-tervekben látott fali panelek tetejére képzelte el. Ebbe a szobába a bútort az ágy végébe terveztem, mert oda fért el a legjobban, de nem szerettem volna végig 60 cm mélységet adni neki, ezért csak az akasztós ruhák mennyiségéhez szükséges méretű bútort terveztem ekkorára (60 cm mélységűre). Itt megelégedtem a 40 cm-es mélységgel is.

Az akasztós résznek házikó formát adtam, tükröt tetettem a frontjára, ezzel is növelve a bejövő fény mennyiségét és a térérzetet.

Ebben a szobában figyelnem kellett a radiátor hőleadására, az erkélyajtó kinyithatóságára, és nem szerettem volna, ha túl dominánsan van jelen az íróasztal. Emiatt edzett üveglábon álló íróasztalt terveztem az ablak alá, mely mögött a függöny is le tud érni a padlóig, ezzel is növelve a térérzetet/belmagasságot.

A fürdővel határos falra a Bordasfal-shop.hu (linket tenni ide) által forgalmazott mászófal került fel. A mászófal melletti kiugrót mágnesfestékkel festettük le, hogy oda a speciális mágnessel kikerülhessenek az óvodai alkotások.

A nagyobbik gyermek otthona

A nagyobbik gyermek szobáját is hasonló módon terveztem meg, de számára bordásfalat választottam szintén a Bordasfal-shop.hu (linket tenni ide) termékei közül. Az e mögött lévő falra tengeri posztertapétát tettünk. A bútort itt sem akartam dominánsra tervezni, így az a sarokba került, a folytatásában pedig az íróasztal kapott helyet.

Az íróasztal fölötti terület szabad dekorálásra ad teret, ezért is került ide mágnestábla, melyre az óvodában készült művek szintén kikerülhetnek.

 

 

Hálószoba újjászületése

 

A legkisebb szobában a szülők dupla ágyának a legoptimálisabb helye az ablaknak háttal volt. Ez sajnos azt jelentette, hogy az ágy mögött nincs falfelület, amire kapcsolót és dugaljat lehetne tenni.

Az ágy fejvégét ezért vastagabbra terveztem, így annak oldalára ráfértek a kapcsolók és dugaljak, a szoba keskenysége miatt pedig az ágy lábazati részét visszaugrasztottam, hogy a szülők egyik lábujja se bánja meg a kis szoba melletti döntést. A fejvég tetejére, a feleség oldalára, még egy rejtett olvasólámpa is került.

 

A tervezési koncepció részét képezte, hogy mivel ez egy kicsi szoba, semmilyen praktikával nem lehet óriássá varázsolni. Ezt elfogadva és ebből kiindulva budoárrá varázsoltam a helyiséget:  sötét falszínt javasoltam, amelynek színével megegyezik a függöny színe is, így adva hátteret az ágynak.

Az ajtóval szemközti falra 3 db keskeny, padlótól mennyezetig érő tükröt terveztem, így a szobába benézve picit növeltem a térérzetet. A vele szemben levő falfelületre ütős mintájú tapétát gondoltam ki egy kiemelkedő előtétfalra, amely mögé világítást is tettem.

Különlegességek a hálóban

Mint azt már fentebb írtam, a szülők ruhái a gardróbban vannak, a szobában csak egy komódra volt szükség, hogy a fehérneműket, egyéb apróságokat ott tárolhassák. Ehhez a Vákum Design komódját (link) választottuk. A komódon a család egyik tagjának találmányából készített tárgy is helyet kapott, ami nem más, mint az üvegbetonból készített lámpa. Kikapcsolt állapotban olyan, mintha csak beton lenne, azonban felkapcsolt állapotban áttetsző lesz és kiadja azt a mintát, amelyet az alkotó belerakott.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy ez a találmány magyar és egyre többen kreatív módon használják az anyagot, például alapkőnek, mint itt (link gyár alapkő letétel).

Bízom benne, hogy a fenti ötletekkel inspirálni tudtalak téged is az otthonod kapcsán. Ha inspirációnál többre vágysz és neked is segítségre van szükséged az otthonod kialakításakor, keress meg!

Megköszönöm, hogy cikkemet ajánlod másoknak is. Kövess a Facebookon és az Instagram-felületemen is, ahol számos lakberendezési, térszervezési érdekességet osztok meg a követőimmel.