Sokan úgy vélik, azoknak könnyebb és nyugodtabb az élete, akik családi házban laknak. Nincsenek szomszédok sem fent, sem lent, sem jobbra, sem balra, azaz a fal túloldalán. Szabadabban lehet a házat átalakítgatni, nyugodtabban lehet önálló életet élni.  Ez valóban igaz. Van azonban pár dolog, amely a lakásban lakóknak kevesebb gondot okoz, így bizonyos tekintetben mégis sokkal egyszerűbb a helyzetük.

4 dolog, amely miatt a lakásban élőknek nem kell aggódniuk

Tájolás / benapozás

Ilyen például a lakás tájolása. Ezen az adottságon csak vásárlás előtt „kell aggódni”, hiszen egy meglévő lakásnál már úgysem módosítható a tájolás. Alaposan át kell tehát gondolnunk, hogy keleti vagy inkább nyugati fekvésű nappalit választunk-e. Főként azoknál a lakásoknál fontos kérdés ez, amelyeknek csak egy égtáj felé néz az ablaka. Ebben az esetben a többi égtájban nem tudunk gyönyörködni az otthonunkból, de ha már döntöttünk, ezen nem is fogunk többet rágódni, igaz?

 

Bejárati ajtó és ablakok helye, mérete

Az ablakok helye az esetek 99 %-ban nem módosítható. Belső homlokzat esetén (például belvárosi gangos házak) előfordult már a tervezéseim során, hogy az ablak és a bejárati ajtó helyét megcseréltük – természetesen engedélyeztetve -, így egy sokkal jobb elosztású lakást kaptunk. Az esetek többségében azonban ezeknek a helye és mérete sem változtatható, sőt a nyílászárók cseréjekor az osztásoknak is pontosan ugyanott kell lenniük. Hogy miért? Mert a homlokzaton nem lehet módosítani. Aki lakást vásárol magának, az ilyeneken sem fog aggódni.

 

Strangok (és vizes helyiségek helye)

A strang is egy olyan adottsága a lakásnak, amelyen nem tudunk változtatni, tehát ismét egy „aggódnivalóval” kevesebbünk van. A strang és a benne lévő ejtőcső behatárolja azoknak a helyiségeknek az elmozgatását, amelyek összeköttetésben vannak vele:

  • a fürdőt,
  • a WC-t és
  • a konyhát.

A vizet a lakás legtávolabbi pontjára is el lehet vezetni, mert a víznyomás bárhová elér. Viszont a csatorna gravitációs elven működik, így annak lejtést kell adni, amelynél figyelembe kell venni az ejtőcső bekötési magasságát is. Emiatt erősen be van határolva, hogy milyen távolságra lehet azt „elhúzni” (maximum néhány méter).  A mozgástér ebben a tekintetben tehát kicsi, így feleslegen változtatáson törni a fejünket.

 

Fagyások / kihűlés

Ha lakásunk van, nagy valószínűséggel soha nem kell elzárnunk télen a kerti csapot. Téli utazás esetén sok esetben temperálni sem kell az otthont, mert – hála a körbefűtésnek – nem hűl ki a teljes lakás.

 

Mire figyelj, ha lakást vásárolsz?

Tehát aki lakást vásárol, annak sokkal kevesebb dologban kell döntést hoznia, mint annak, aki családi házat vesz.

Egyedül arra figyeljünk lakásvásárláskor, hogy

  • az biztosan megfeleljen az igényeinknek,
  • az esetlegesen tervezett felújítás (használt lakás esetén) vagy átalakítás megvalósítható legyen.
  • Nézzük meg, hogy nincsen-e útban a strang,
  • hogy elegendő fény jut-e be az ablakokon stb.

Új építésű lakás esetén általában több lakásból is választhatunk, a tájolás tehát a saját döntésünk lesz, a fent említett problémákkal azonban nem kell majd törődnünk.  Ugye, mennyivel egyszerűbb így? Amin nem tudunk változtatni, azon felesleges „mérgelődni”.

Azt azonban ne felejtsük el, hogy a lakások típustól függően más-más adottságokkal rendelkeznek, ennek értelmében pedig máshogy kell majd hozzáfognunk a berendezésükhöz is. De erről majd egy következő blogcikkemben írok.

Addig is csatlakozz a Fb-oldalam követőihez, hogy azonnal értesülhess az újdonságokról.