Év elején rendezgetve a soraim rábukkantam erre a munkámra, melyet még nem publikáltam! No ezt gyorsan pótolni kell, hiszen ez a felkérésem nagyon izgalmas volt!

 

Adott egy 4 tagú család és a 3 szoba+nappalival rendelkező háza, melyben a két gyerkőc közös szobában lakik, azonban a szülők a dolgozószoba rovására ki szeretnének alakítani az iskolába készülő fiúgyermeknek egy külön szobát. A dolgozószoba tartalma azonban nem válik csak úgy köddé, így a hálószobát is át kell alakítani, hogy egy kisebb dolgozósarok is beférjen.

 

Így indultunk.

 

A helyszíni igényfelméréskor rengeteg kérdéssel bombáztam a megbízóim, hogy kiderüljön számomra mennyi időre tervezik az átalakítást, mit szeretnének még a házon alakítani, mit kell a kérdéses helyiségekben elhelyezni, milyen meglévő berendezéshez kell igazodni. Elmondták, hogy már eredetileg is úgy épült a ház, hogy az L alakú nappali-étkező-konyha teréből „hiányzó” négyzet később beépülhessen (megvan az alap, tető van fölötte), tehát néhány éven belül azt hozzáépítenék. Elindult bennem a vezérhangya.

 

Sajnos a házat a beruházó tipikusan „spórolósan” építette. Ezalatt azt értem, hogy minden a jogilag előírt méretekkel készült, 1,2 méter széles előtér, onnan 1 méter széles, közel 4 méter hosszú folyosó a ház közösségi tereibe. A tárolás semmilyen módon nem megoldható az előtérben, a ház egyéb helyiségei is nehezen berendezhetők. A megbízóim szeretik az otthonuk, berendezték, azonban látják a negatívumait, viszont nem tudják hogyan lehetett volna másként, vagy hogyan lehetne újragondolni a tereket.

 

Kiinduló alaprajz

A vezérhangya továbbra is munkálkodott bennem, és BLOG sorozatom pontjait figyelembe véve újragondoltam a tereket. A ház méretéhez viszonyítva a konyha-étkező-nappali tér nem kicsi „csak” nehezen berendezhető, az előtér jelenlegi helyén nem növelhető, a folyosó nem szélesíthető, a hálóban a dolgozó nagyon zsúfolt lesz, a zónák össze-vissza vannak és még sorolhatnám a hibákat. A későbbi hozzáépítés elvileg pont azt a teret növelné, amit nem feltétlen kéne. Így világossá vált, hogy másképp kell hasznosítani ezt a plusz teret. Méghozzá új előtérre van szükség!

 

Ha pusztán a beépítendő részre berajzolom az előteret, attól még a közösségi zóna ugyanúgy nehezen berendezhető lesz, tehát kicsit jobban át kell szervezni. Ha a konyha kerülne az új részre, az előtér pedig a konyha helyére, akkor a közlekedési útvonalakat optimalizálni tudom, a közösségi és intim zónákat pedig megfelelően el tudom választani egymástól.

 

Újragondolt alaprajz

Az újragondolt alaprajz már elegendő teret ad az előtérnek, ahol a tárolás is megoldható, az étkezőasztal kihúzásával ünneplésekkor az egész család elfér, a terasz felé való közlekedés sokkal könnyebb lett. A szűkös közlekedő immár nem fő útvonal, hanem az intim zóna megközelítését szolgálja. A kibővült hálóban sokkal könnyebben elhelyezhető egy dolgozósarok is.

 

Egyedül egy dolog nem teljesül az alaprajzon, ez pedig a bejárat közelében nincs vendég wc. Nem mondom, hogy lehetetlen ott elhelyezni, de a kialakult jó tereket nagyon beszűkítené és mivel nem két szintes a ház, így ez könnyebben kezelhető probléma, szóval ez egy kompromisszum.

 

A vizes helyiségeket (fürdő+wc) is újragondoltam – bár ez valószínűleg nem fog megvalósulni sajnos. A folyosó kihasználatlan WC előtti részéből elvettem és a két helyiséget újra felosztottam, de immár fürdőszobára és mosókonyhára bontva, mindkettőben helyet kapott wc és mosdó is. Mivel a vizes helyiségeket nem fogják átalakítani, így látszik mennyire fontos már az építkezés megkezdése előtt alaposan átgondolni a térszervezést.

 

(A térszervezés a legfontosabb teendő egy otthon esetében. Ilyenkor még szó sincs stílusról, designról, kifejezetten a használhatóságot szem előtt tartva kell átnézni az alaprajzot, mint egy rendszert, ahogy a blog sorozatomban is leírtam. Több infót ide kattintva találsz.)
A munka ezt követően annak tudatában folytatódott, hogy a későbbi bővítés után a hálót ne kelljen jelentős mértékben átalakítani, csak minimálisan. Tehát elkészült egy „köztes alaprajz”, mely a két szobának a berendezését tartalmazza, felkészülve a leendő bővítésre.

A fiúszobában a tárolás problémáját dobogóval oldottam meg. A ruháinak, ágyneműinek elegendő a falfülkébe helyezett szekrény, de a játékoknak az már kevés lett volna, így a dobogó aljában elhelyezett földön guruló fiókokban, valamint a nyitott polcokon lévő dobozokban tudja őket tárolni. A dobogóra egyelőre a korábbi szobából átkerülő 90 cm széles matrac kerül, azonban később akár 130 cm széles matrac is tehető majd rá. Az ágy fölötti keskeny nyitott polcokra kiteheti a könyveit és alkotásait, az asztal mérete pedig akár tanuláshoz akár egyéb kézműveskedéshez is megfelelő. Tehát a szoba ki fogja őt szolgálni egészen kirepülésig.

 

A szülői háló mérete a dolgozóval elég szűkös, de sikerült megoldást találni, hogy mindennek legyen helye. Az ajtóval szembeni sarokba került a dolgozó egy lehajtható asztallappal, fölötte pedig vitrinnel – ami szintén igény volt. Ha később megvalósul a bővítés akkor ennek a bútorelemnek a frontját kell csak cserélni.

 

Azt tapasztalom, hogy rengeteg olyan ház és lakás épült, ahol egy ilyen egyszerű helyiség cserével orvosolható az otthon kényelmetlensége. Keress meg és segítek, hogy az otthonod ne okozzon több bosszúságot.