Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy egy lakberendezőt az esetek túlnyomó részében otthonok megtervezésére kérnek fel. Ám ha épp mégsem, és más terek kialakítása a cél, azt mindig különleges kihívásként éljük meg. Most is nagyon örültem, hogy a Patent Budapest rám bízta workshophelyszínének enteriőrjét.

 

 

A helyiség adott volt, a profil és az arculat kialakult (kék-sárga arculati színekkel), már “csak” meg kellett tölteni a tereket. Persze volt pár kitétel hozzá:

  • a design legyen alakítható, hiszen többféle workshopnak adnak majd otthont;
  • tartalmazzon azonban fix elemeket is, amelyek illeszkednek az arculathoz és a profilhoz;
  • mindezt egy belső, kétszintes tetőtéri lakásban oldjam meg, ahol a ferde tetősík nehezítő tényező;
  • legyen külön kiállítótér is, ahol az alkotók munkáit meg lehet mutatni;
  • a workshophelyszíneken keresztüli közlekedés ne legyen zavaró.

Kifejezetten izgalmas feladat, nem? Alig vártam, hogy hozzáláthassak.

A tervezés menete

Természetesen a tervezés – mint mindig – a felméréssel, illetve a konkrét méretvétellel kezdődött. (Tetőtér esetén mindig sokkal többet kell mérni, hiszen a ferde tetősíkot és lépcsőt is pontosan fel kell térképezni.)

Az alsó szint kialakítása

A helyiség alsó szintjét az előtér és a kiszolgáló helyiségek (konyha, fürdő és WC), valamint a legnagyobb „szoba” tette ki. Az előtéri közlekedőben a strangok lépcsőzetesen voltak kialakítva, amivel mindenképp akartam kezdeni valamit. Adta magát, hogy kiállítási tárgyak kerüljenek a „kémények tetejére”, ezért ezeket kékre festettük, üveglapokkal lefedtük, és készen is volt az egyedi kiállító-fogadótér.

 

 

Hogy a vendégeket irányítsuk és az előteret összekössük az alsó szint workshophelyszínével, egy hosszan futó „interaktív” falat terveztem a jobb oldalra. Ennek több funkciót is el kellett látnia, amelyek már szervesen kapcsolódtak a Patent Budapest főprofiljához, a varráshoz.

 

 

Kiindulásként kaptam egy fantázianevet is az alsó szint nagy teréhez, amely külön inspirálóan hatott rám. Mivel a Nap a lakásnak ezen az oldalán megy le, a megbízom „Moonlight”-nak keresztelte el a helyiséget.

 

A Moonlight kézműves stúdió

Jöjjön röviden pár alapadat arról, mi mindennek kellett itt helyet biztosítanom:

  • komplett varrófelszerelések és eszközök,
  • ezekhez szükséges tárolók,
  • 6 workshoprésztvevő asztala

Legelőször a tárolókkal foglalkoztam, hogy a különböző eszközök könnyen elérhetők legyenek. A cérnáknak, mérőszalagoknak, ollóknak, gombostűknek, szalagoknak, textileknek, patentozó gépeknek, meg még ezer és egy dolognak a lépcső alatti területet, illetve a falat néztem ki.

 

 

A rendezettebb kép érdekében a széles, kékre festett sávban, hímzőkeretbe kerültek az ollók, a sárga mágnesfestékkel festett felületek pedig hirdetőtáblaként is funkcionálnak. Ez a sáv tehát nemcsak eszköztartó, hanem hirdetési felület is egyben, vagyis az órarendtől kezdve a workshopok felhívásain át minden helyet kap rajta.

Bár a Moonlight súdió kifejezetten nagy alapterületű, az emeleti helyszínekre való eljutás miatt semmiképp nem akartuk túlzsúfolni.

 

A felsőszint kialakítása

A felső szintre egy hosszú, ám szűkebb lépcsőn lehet feljutni, ahol a folyosó végéről két helyiség is nyílik. Az egyik a Patent Budapest irodája, a másik a napsütötte workshopszoba, ahol gépekhez nem kötött műhelyfoglalkozások folynak.

 

 

Mielőtt azonban azt terveztem volna meg, a lépcsőknek is szántam külön szerepet. Megbízóm, Várnagy Borbála ide is ki szerette volna állítani a workshopokon elkészült munkákat, amely viszont a helyszűke miatt lehetetlen volt. Ezért bevetettem a zseniális designcsipeszeket: ha az alkotásokat nem is, a róluk készült inspiráló fotókat így kitehettük a lépcsőre, amivel több legyet is ütöttünk egy csapásra:

  • a kiállítási anyagok cserélhetők,
  • nem zavarják a közlekedést,
  • designelemként is funkcionálnak.

 

A Sunrise workshopszoba

A fenti workshopszoba tematikája egyértelműen urbánus gondolkodásért kiáltott: a helyiségből ugyanis egy olyan csodálatos Budapest-panoráma tárul a szemünk elé, amely nem is engedhetett volna meg más designt.

 

 

Abszolút minimálban, random módon falra helyezett városi fényképekben, kevés bútorban gondolkoztam. A Sunriseban így „csak”

  • egy 120 cmx260cm-es dolgozófelület,
  • hozzá tartozó székek, valamint
  • egy egyfiókos elem található a fotókon kívül.

Természetesen több berendezési vázlatot is készítettem, amelyeket a megbízóm a más jellegű workshopjain tud hasznosítani. A dolgozófelület ugyanis szétszedhető, falhoz tolható asztalokból áll, így a tér igény szerint variálható.

 

A terasz

 

A terasz tematikája már a belső letisztultság és a városi hangulat kettősségét tükrözi:

  • fűszőnyeg,
  • egyszerű kétszemélyes kanapé,
  • hozzátartozó fotelek,
  • leülők, valamint
  • asztal
  • biztosítják a kinti kényelmet, ahonnan valóban csodálatos rálátás nyílik a Parlamentre.

 

 

 

A Patent Budapest workshopjai

Nagyon szerettem és élveztem ezt a munkát, az apró részletek kialakítását, nem mellesleg azt, hogy beleláthattam egy kicsit a Patent Budapest életébe és munkájába. Sőt, azt is megtudtam, hogy a mindkét szinten külsős workshopoknak is helyet biztosítanak. Tehát ha épp egy ilyen alakítható területre van szükséged, keresd meg nyugodtan a Patent Budapestet.

 

Várnagy Borbála, a Patent Budapest tulajdonosa

 

Ha viszont inkább részt vennél a workshopjain, annak sincs akadálya: jelentkezz hozzájuk bátran.

Természetesen én is a rendelkezésedre állok, ha nem máshoz csalatkoznál, hanem szeretnéd kialakítani a te saját „patent” közösségi teredet vagy otthonodat.