Érdekes bejárásra invitállak benneteket. A közelmúltban fejeződött be egy projektem, ahol 4 teljesen azonos méretű és adottságú tetőtéri tiniszoba áttervezése volt a feladatom. A szobák lakói természetesen testvérek – 1 lány és 3 fiú, 12-18 év közöttiek – és koruknál fogva már kialakult saját személyiségük, így az igényfelmérésnél nagyon pontosan el tudták mondani, hogy mit szeretnének és mit nem, mi az, ami tetszik nekik és mi az, amit egyáltalán ne tervezzek számukra. Ez rengeteget számít a tervezés menetében, hiszen így nem futottam vakvágányra a berendezés megtervezésénél és a kiegészítők ajánlásánál sem, mivel itt szinte az utolsó szögig mindent meg kellett terveznem, be kellett szereznem.

Az átalakítás során nem nyúltunk a padlóburkolatokhoz, ablakokhoz és belső ajtókhoz sem, illetve az utóbbi esetében 2 szoba ajtaját megcseréltük a nyitásirány optimalizálása miatt. Nehezítő tényező volt a belmagasság, ami 230 cm. A szobákat úgy kellett megtervezni, hogy „kirepülésig” szolgálják a birtokosát.

A tinik szobájukba visszaköltöztek, belakták, így igazán életteli képekkel elsőként a lányszobát mutatom be.

A cél egy pasztell színekben úszó szoba megalkotása volt, ahol megjelennek a klasszikus stílusjegyek a mai trendekkel keverve, és ahol van hely a kreatív alkotásra is az asztalon és a padlón is.

A tetősík belógása ellenére a szoba birtokosa ragaszkodott ahhoz, hogy az asztala az ajtó felé nézzen – ahogy eddig is – így ezen nem változtattam. Egy picit meghajolva kell az asztalt megközelíteni, azonban az asztalnál ülve hatalmas térélményben van része mind befelé, mind kifelé tekintve.

Külön kérés volt, hogy legyen fésülködőasztal és az is, hogy ovális tükör legyen hozzá. A megálmodott stílushoz igazodva blondel keretet javasoltam fehérre festve. Rengeteg oldalt átböngészve végül megtaláltam az igazit, melyet lefestettem és tükröt vágattam bele.
Ebben a szobában az apróbb kiegészítőkön kívül az ágyat tartottuk meg. Ha később nagyobb ágyra lesz szüksége, akkor ennek a helyére egy 120 cm széleset is be lehet tenni, úgy akár barátnővel, baráttal is használható (de ezt csak halkan mondom, nehogy Apuka meghallja 🙂 )
Nem szerettem volna ha telezsúfoljuk bútorokkal a szobát, de rengeteg dolognak meg kellett találni a helyét, így a kis belmagasság ellenére mennyezetig felvittem a szekrényt, mely mindent elnyel. A robosztus méretein a fésülködőasztal miatti megszakítás segít.
A dekorációt én válogattam össze, de a szoba birtokosa töltötte meg élettel, illetve pontosabban a saját életével.
Érdekel a többi szoba is? Kedveld Facebook oldalam itt, és elsőként értesülsz új blog bejegyzéseimről (ehhez érdemes a „Követed” menüben beállítani „Megjelenítés elsőként” opciót is).

Lakberendezés: KLON Design – Klucsik-Lengyel Orsolya Noémi
Fotó: Eczeti György
Bútor: MZ Bútor
Függönyözés: Függönymester
Villanyszerelés: Gróf Zoltán