A korábban bemutatott 4 gyermekszoba tervezésekor a szülők felkértek az otthoni irodájuk átalakítására is, mely a felméréskor elég sötét és zsúfolt volt, az irodákban tipikus rengeteg kütyüvel és ‘nagyáruházi’ bútorral volt berendezve.

Ezt a helyiséget leginkább az apuka használja, így helyet kellett teremteni a gyűjteményeinek is, mely főként kagylókból és vázákból áll. Ezeknek belülről megvilágított üvegpolcos vitrint terveztem, hogy méltó helyre kerüljenek.

 
 

A legfontosabb kérés az volt, hogy a lehető legnagyobb formában és antik megjelenésben legyen jelen Nagy-Magyarországot ábrázoló térkép a helyiségben. Eleinte korabeli térképek digitalizált nyomatai jöttek szóba, de végül egy antikváriumban találtam megfelelő méretű valódi antik térképet, így azt kereteztettük be. A tükör háttér légiessé teszi a hatalmas képet és jelentősen tágítja a helyiséget.

 

Tipp: a tükör a legjobb eszköz a tér optikai növeléséhez, ehhez fontos, hogy „egész falban” gondolkozzunk és tudjuk, hogy mit fogunk benne látni.

 
 

A radiátortakaró burkolat kivitele igazodik az otthonuk egyéb helyiségeiben megtalálható burkolathoz, így megteremti az egységességet.

 
 

A tükör alatti alsó szekrényben helyeztem el egy kihúzható polcon a hatalmas fénymásolót, így nem zavaró a térben. Ha netán többen is szeretnék együtt nézni a monitort, akkor az asztal melletti fiókos részre is le lehet ülni.

 
 

Beépített hangfalak vannak a tükör fölötti részen, így az apuka a család többi tagjától függetlenül is nézheti a számára tetsző filmeket kiváló hangminőségben.

 
 

Az apuka gyűjtőszenvedélye miatt ebben a helyiségben a két gyertyán kívül semmilyen dekor tárgyról nem kellett gondoskodnom, bőséges volt a választék.

 
 

Felméréskor ilyen állapotok fogadtak

 

Lakberendezés: KLON Design – Klucsik-Lengyel Orsolya Noémi
Fotó: Eczeti György
Bútor: MZ Bútor
Függönyözés: Függönymester
Villanyszerelés: Gróf Zoltán